2010. november 13., szombat

ViVIA interaktív & zene.hu

Sziasztok!

Ideje újra feltámasztani a blogot, mert konkrétan Június óta nem írtam, de közben rengeteg dolog történt velem az elmúlt időszakban! :)

Az első dolog, amiről szeretnék írni az a www.zene.hu oldalán történt versenyről szól.Röviden annyiból állt az egész, hogy beküldhettél magadról egy közös fotót, amin egy sztárral szerepelsz és szavazás alapján eldől, hogy ki lesz a győztes.
Én a Snoop Doggal készült közös képem küldtem be.HIHETETLEN sokan szavaztatok rám, -amit ezúton is szeretnék megköszönni- így sikerült megnyernem a versenyt!
Ennek kapcsán készült velem egy interjú, ahol Bíró Zsolt a zene.hu főszerekeztője interjúvolt.
Már mindenki számára elérhető,ezen a linken tudjátok elolvasni:

http://zene.hu/20101024_patricia_ledobbent_amikor_meglatta_snoop_doggot

Nem sokkal az interjú megjelenése után kaptam egy hívást a VIVA-tól, hogy szeretnének behívni az interaktív című műsorba.
A téma a videoklippes szerepléseim voltak, rajtam kívül még meghívták Katicát aki Katy Perry klipjében nem szerepelt és Tücsit, akit Erik klipjében látható.
Elvben 16:15-kor kerültünk volna adásba, de ez persze csúszott, viszont már olyan 3/4 4 körül megérkeztünk a VIVA stúdiójába.Betty , konkrétan 2 perc alatt felrakott egy sminket, mivel ő ott az egyetlen sminkes, így gondolom már hozzászokott az ilyen szintű roham tempóhoz:D
Adás előtt tök jól elbeszélgettünk a többiekkel még kint a várakozóban, ott volt Barnee is akit több,mint fél éve nem láttam már! :)
Ada volt a műsorvezető és mivel összesen 6-an voltunk bent nála, ezért mindenkire elég kevéske idő jutott, de örültem, hogy ott lehettem, mindig kíváncsi voltam, hogy, hogy is zajlik belülről nézve egy élő adás felvétele.
By the way ISZONYÚAN picike a stúdió nagyon meglepődtem! :D

Egy kedves ismerősöm felrakta a youtube-ra a videót, így most mindenki meg tudja nézni, aki esetleg lemaradt róla: http://www.youtube.com/watch?v=XE1TYU3hElM



A 3. és egyben utolsó történés, az ismételten a zene.hu-hoz köthető, ugyanis elindul a saját rovatom.A cím állandó lesz, azaz: 'Pasik, akik miatt a csajok a képernyőre tapadnak!'
Azt hiszem ez elég sok mindent elmond arról, hogy miről is fog szólni, többet meg nem is szeretnék elárulni, úgyhogy Ma délután 15:00-kor, tapadjatok a képernyőre!

www.zene.hu/20101113_pasik_akik_miatt_a_csajok_a_kepernyore_tapadnak_1_videoval_rupp_patricia

Ennyit mára, szép napot mindenkinek, még jelentkezem, legyetek naprakészek, hogy napi szinten tudjátok, hogy mi történik velem: Kövessetek twitteren:
http://twitter.com/patriciarupp

Xoxo Patri

2010. június 21., hétfő

Viva Comet 2010

Sziasztoook!
Nagyon sokan kértétek,hogy írjak beszámolót a 2010-es Viva Comet gáláról,úgyhogy kérésetek számomra parancs, itt vagyok és újra beavatok mindenkit,mindenbe! :)
Azt azért leszögezném,hogy nem konkrétan a gáláról fogok írni,mert úgy kb. a műsor 1/4-ét láttam teljes életnagyságban,látatlanban,pedig nem írnék véleményt senkiről,hanem arról lesz szó,hogy mi a benyomásom az estéről,milyen élményeim vannak! :)

Első körben szólnék bár szót a díjakról:

Legjobb klip- Hientől a túl szép lett.Itt leginkább az utómunkán van a hangsúly,viszont hihetetlen sokan megnézték a videót,tényleg nagyon jól megcsinálták és maga a dal is fülbemászó,személyszerint pedig nagyon szeretem Hient,úgyhogy örültem neki! :)

Legjobb férfi előadó- Sp :):) 110%-ban megérdemli a díjat,egyrészt nagyon tehetséges,ő írja a dalszövegeit,rendezi a klipjeit,rengeteg fellépése van és nem egy összerakott tinisztár.Mellette ott volt Ákos,aki nagy esélyes volt és ,mint tudjuk nagyon régóta benne van a szakmában,de neki már nem feltétlen a viva a célközönsége,ezért volt sokkalta több esélye itt Krisztiánnak.

Legjobb női előadó- Barbee lett. :) Ennek a díjnak is nagyon örültem,hogy ő kapja,hiszen nagyon sok mindent elért 2 év alatt,többek közt 7 klippet leforgatott,a happy box arca és nagyon-nagyon bírom ezt a lányt a Szívtörő című klip forgatása óta! :)
Nagyon erős volt itt a mezőny és nehéz kiválasztani a kedvencem,ebben a kategóriában mindenkit szeretek :D

Legjobb együttes- AFC . Hmmm ebben a kategóriában az Idiot Sidenak szurkoltam,őket ismerem a Könnyen jön című klip forgatása óta és a mai napig nagyon jóban vagyunk és egyben nagyon tehetségesek! :)
AFC viszont itthon a legnépszerűbb együttes,tele vannak fellépésekkel és állati jó kis dalaik születnek,úgyhogy megérdemlik! :)

Legjobb új előadó- BNF. Ez sem volt túl könnyű döntés,Stereo 2.0-ás srácokat nagyon bírom,Interyout is,úgyhogy feladták a leckét:D BNF viszont rövid idő alatt,nagy népszerűségre tett szert,nagyon sokan szeretik őket,úgyhogy engem annyira nem is lepett meg,hogy ők vették át a díjat.

A Magyar Könnyűzenéért VIVA Comet díj nyertese pedig a Neoton Família lett,gratula nekik is! :)

Nos a fellépésekből nem sokat láttam,de ami megvolt: Hien-nem csalódtam benne,imádom a hangját,tökéletes :),Király Viktor-nekem a forgószél című száma annyira nem jön be,de itt a cometen nagyon jól megoldották a táncosokkal,jól sikerült,tetszett,Sp & Rami- Nagggggyon király lett,mind látványra,mind előadásmódra tökéletes lett és a közönség kisebb extázisba került:D,Barbee- A kapj el című szám alapból egy nagyon jó választás volt szerintem+azért a ruhákkal felrakták az i-re a pontot!:D,Cascada- Edddig is nagyon bírtam,de respect neki,iszonyatosan volt,enyhe kis party hangulat született :D

Kb. ennyi:D,hihetetlen,hogy majdnem az egészről lemaradtam,de leragadtam a teraszon,meg a bárpultnál,mert nem vicc,de 2 percenként ismerősökbe botlottam és ahelyett,hogy a showt néztem volna,végig beszéltük/szórakoztuk/röhögtük az estét az egyes emberekkel!:D
Csakhogy 1-2-t említsek: Idiot side-os Boti,Interyou-s Ádi,Kinter Oszkár,Czutor belmondóból,Tóth Gabi,Barbee,Hauschel Tomi,Stereo Leo stb. stb. és persze Fluor Tomika,na pl. ő is vicces srác :DDD
Egyébként a közönség hihetetlen volt:O Minden jegy elkelt és végig sikították,partyzták az egész műsort...nagyon kemény volt felülről látni az egészet :D
Afterparty meg abszolúúút jól sikerült,aranyosak az emberek spiccesen
...:D

Nem meglepő módon,idén is állati jól éreztem magam,ismét egy nagy buli volt,de 2 után leléptem,mert másnap dolgoznom kellett! :( Jövőre,ugyanitt találkozunk...már csak 1 évet kell várni...:)
Rakok be természetesen képeket,mivel mindenki ezt várja,de most kép készítésileg is igen inaktív voltam,úgyhogy csak 3-4 képpel tudok szolgálni,amik hát..nem feltétlen kerülnek be a rólam készült legjobb képek kategóriába,de legalább VALAMILYEN készült...:D (sztem ígyis leszedik a kedves jó ' képtársaim' a fejem,hogy felraktam a közös fotónkat..:D)

Ennyit mára,ha bármi kérdés van itt nyugodtan fel lehet tenni: www.formspring.me/PatriciaRupp

Twitteren meg követhetitek a mindennapjaim : www.twitter.com/patriciarupp

Báj wéj,kb. egy hónapja van látogató számoló a blogon és azóta közel 600 olvasó született csak a magyar oldalról!!! KÖSZÖNÖM

Xoxo: Patri

2010. május 2., vasárnap

L'oréal INOA Show

Sziasztoook!:)
Újra itt,hogy megosszam veletek az összes kulisszatitkot a L'oréal fashion showról,a próbákról és természetesen a castingról is!:)
Jó olvasgatást:)

2010.04.06. Golden gate- L'oréal show CASTING

6.-a előtt kb. 1 héttel kaptam az emailt az ügynökségemtől,hogy jelentkezőket várnak a 10.-én megtartandó L'oréal showra,ahol olyan neves fodrászok dolgoznak együtt velünk,mint: Hajas Laci,Zsidró Tomi,Szabados Iréne és még sorolhatnám.Először bele sem gondoltam,hogy ez mekkora lehetőség és nem egy nap eltelt,mire a válasz emailemben elküldtem az "ott leszek" visszajelzést.

Mikor először beléptem a casting helyszínére el sem hittem,hogy ennyi lány csak arra vár,hogy beválogassák őket a közé a bizonyos 21 lány közé,aki lehetőséget kap arra,hogy kiléphessen a kifutóra.Kb. 150-200 lány volt ott és természetesen a 90% profi modell volt,szép hosszú hajjal,úgyhogy kicsit megijedtem,hogy vajon mi lesz velem ott az addig válig érő hajammal..:)

Elkezdődött a válogató,2 csoportba kellett beállni,az egyik rész ahol vágnak is és festenek is(én álltam be ide) és a másik ahol csak festenek.
Az első turnusba 6 lányt szerettek volna,itt vágtak és mindenkinek szőkére festették a haját.
Hihetetlen volt,mert mikor elkezdtek körbe járkálni a fodrászok,hogy kiválasszák a saját modellüket,alig telt el 5 perc és "lestoppoltak",hogy velem mindenképpen szeretnének dolgozni.:) Kicsit megijedtem a rövid haj tudatától,de végülis rábólintottam...
De természetesen az,hogy kiválaszt a fodrász még nem jelent semmit,ugyanis a rendezés az francia kezekben állt és még ott a helyszínen megnézték a járásod és ha az nem tetszett akkor igenis NEMet mondtak neked,akárhogy is tetszettél...
Iszonyúan izgultam,hiszen még soha nem volt kifutós munkám és bár a 7 év tánc segített a ritmus érzékemen,de ez még nem old meg mindent.;D
De végülis minden rendben ment és IGENt mondtak rám!:) Akkora már annyira akartam az egészet,hogy bele sem akartam gondolni abba,hogy haza küldenek.
Kiválasztották a többi 15 modell lányt,lefotóztak minket,kitöltöttük és aláírtuk a szerződést és este 9körül haza mehettünk.

2010.04.07. L'oréal akadémia -ruha próba,haj festés és haj vágás

Reggel fél9-re kellett a L'oréal akadémiára megérkezni.Mire oda értem már javában folyt a sürgés-forgás,minden stylist,fodrász,modell össze-vissza futkorászott.
Megkaptuk a ruhánkat(amit be kell valljak imádtam:)) ,egy SZÖRNYEN magas sarkú szandál,egy latex naci és egy fekete fél vállas szatén felsőrész lett az enyém.
Utána következett a hajvágás,régen féltem ennyire:D Ígyis rövidnek tartottam a hajam,de ezek után már extrán:D Először nehezen fogadtam,de mostanra egészen megszoktam:) (Azért azt hozzá tenném,hogy az alapjáraton hullámos hajam folyamatos hajegyenesítésre szorul,hogy valahogy kinézzen az egyenes frufrum:D)
Miután kész voltunk a vágással,jött a hajfestés.Nem sokat változott a hajszínem,ugyanis a a legsötétebb szőke árnyalatával lett befestve.
Du. 3kor pedig elindultam haza...:)

2010.04.09. Golden Gate-L'oréal show kifutó próba

Reggel 9órára érkeztünk és kis csúszással már el is kezdődhetett a próba.
nagyon-nagyon hosszú órák teltek el,ugyanis először lement az első kép próbája,utána nyitottam én a második képet,majd jött a 3. és utána egy nagy finálé.
Pontos koreográfia volt,nem csak szimplán "kisétálás,póz és vissza",hanem mindenkinek ki volt találva külön-külön valami.
Irtózatosan lefáradtunk,du. 2ig tartott volna,de a végén mikor elpróbáltuk az egész showt egybe(ami egyébként szimplán 25 perc volt),mivel nem volt tökéletes újból el kellett próbálni.
Így du. 3órára végeztünk és ez a 7óra nagyon megterhelő volt.

2010.04.10. Sportmax 2 -A L'oréal INOA show napja

Reggel fél9re érkeztem meg a helyszínre,természetesen gyomorgörccsel,hihetetlen mód izgultam.:) Ezúton is köszönöm Hajas Lacinak a nyugtatgatást,nagyon-nagyon sokat segített,imádom ezt az embert!:)
Egész nap folyt a rohangálás,egy perc megállás sem volt.
Először átmentünk a Zsidró szalonba a hajmosás miatt,majd szárítás,utána sminkelés,majd ruha próba,utána utolsó főpróba(itt komolyan féltem attól,hogy nem tudom megcsinálni és elfogok esni abban a cipőben:D),majd utolsó hajformázások,gyors megbeszélés a rendezővel és a visszaszámlálás...Minden olyan gyorsan történt,fel sem fogtam,hogy eltelt 10 óra és ezalatt semmilyen ételt nem tudtam magamhoz venni a pörgés és az idegességem miatt,ezért Colával próbáltam feljebb tornászni a vércukorszintem.
Este 6órakor kezdődött volna a show,de fél órás csúszásban voltunk.A műsorvezető Ördög Nóri volt,volt egy beszéd majd elindult az ismert zene és az első kép modelljei színpadra léptek...
Nem emlékszem arra,hogy jobban izgultam volna,mint akkor...Most tényleg megtudtam milyen érzés az amikor a "szíved a torkodban dobog".
Majd a színfalak mögötti tévén láttam,hogy az első kép lassan véget ér és a kifutó kijáratához álltam.Felcsendült a zene és elindultam...
Ilyenkor akkora adrenalin löketet kap az ember,hogy elfelejti az izgulást és csak arra ehet gondolni,hogy most ÉN vagyok itt és 2300 ember csak rám kíváncsi.Hihetetlen érzés!:)
Lement a show,minden rendben volt,kijött minden ritmusra,mindenki jól teljesített és természetesen gyönyörű hajköltemények születtek!:)
Ezután természetesen jött a fotózkodás,a backstageben szinte csak fotósokat lehetett látni.Majd a jól megérdemelt ünneplés és pezsgőzés.Ekkor már elmúlt 9óra és realizálódott bennem,hogy valamit enni is kellene mostmár...:D

Nos ennyi volt,tömören,röviden a beszámolóm!:)
Tényleg életem egyik legmeghatározóbb élményei közé tartozik,hatalmas volt és nagyon jó érzés,hogy én is részt vehettem ebben,egy picit szülinapi előünneplésnek is számított!:)
Ha van még kérdésetek,nyugodtan írjátok meg ide : http://www.formspring.me/PatriciaRupp

Csók: Patri

2010. április 17., szombat

Rockabilly Photoshooting

Sziasztok!
Igen,tudom megint nagyon-nagyon régen nem írtam,de teljes pörgés van körülöttem. :)
Tegnap egy budapesti szórakozóhelyen találkoztam egy ismerősömmel/blog olvasómmal,aki felvilágosított,hogy most már nagyon kellene valami új dologról írnom!:) Én pedig szófogadó vagyok,úgyhogy jó olvasgatást...:P

2010. Március 28.-án újabb fotózásom volt,Aradi Lászlóval,akivel már volt szerencsém együtt dolgozni és úgy gondolom,hogy nagyon jó képek születettek,úgyhogy nagyon örültem,amikor újra felkért.
A legelső sorozatban,konkrétan alufóliával voltam körbetekerve,először elég furcsának gondoltam az egészet,de szerintem tökéletesen megoldották a feladatot,teljesen futurisztikus hatása volt és jó kis miniruhám lett:D
Itt méregzöld sminket használt a szememhez Néma
Orsolya,aki már többek közt a Jóban Rosszban című sorozat sminkeseként is dolgozott.
A hajamért Tóth S. Viktória volt a felelős,akivel már szintén dolgoztunk együtt,a 'Classic Lady' fotózáson és-mint akkor is-most sem hazudtolta me
g magát és extravagáns frizurát kreált nekem.:)
Másodszorra többen álltunk a kamera elé,rajtam kívül még
2 modell lány és egy modell fiú.
Itt bőr hatású cicanadrágban,leopárd mintás tunikáb
an és természetesen fekete magassarkúban voltam. Tulajdonképpen itt kezdődött el az igazi 'Rockabilly' része a dolognak,hiszen már a ruhák,a smink és a haj is erről a stílusról árulkodott,az előző futurisztikus sorozat után.
Harmadszorra,azaz utoljára,egy sárga egyberuhában voltam és a hajamat is megváltoztatták sokkal lazább,hullámosabb formára.


Reggel 10-től du. 5-ig fotóztunk,ismét nagyon jól éreztem magam,megérte!:)
Eddig elég kevéske képpel tudok szolgálni,de ígér
em amint kapok még berakom ide és láthatjátok!:)



A L'oréal Fashion showról hamarosan olvashattok egy bejegyzést,a képekre várok csak és amint megkapom őket írok nektek,mert életem egyik legjobb éléménye volt és szerintem többek számára új információkkal szolgálhatok a kifutó világáról!:) Szóóóval coming soon...



Addig is,legyetek jók,Xoxo: Patri

2010. március 13., szombat

Classic Lady photoshooting

Sziasztoook!
OMG mennyire rég írtam,kicsit elhanyagoltam a blogolást,bocsánat mindenkitől,de nagyon nagy pörgés van most körülöttem + addig nem akartam írni amíg nem tudok nektek képekkel szolgálni.
DE újra itt vagyok és beszámolok nektek mindenről:)

Február 19.-én újabb fotózáson vettem részt.
Kocsis Gyulával dolgoztunk együtt,Hecendorfer Timi ruháit mutathattam be a sminkemért Zergi Vica a hajamért pedig Tóth Viktória volt a felelős.
3 összeállítás került bemutatásra,az első 2 mindenképp a klasszikus stílusba sorolható be,a fűzők a szoknya és a hajviselet miatt is.Többen mondták(mondtátok),hogy nagyon emlékeztet titeket a spanyol lányokra,nos be kell valjam,hogy nekem is először ez jutott eszembe mikor tükörbe néztem :)
A 3. már egy kicsit elrugaszkodottabb ettől a stílustól,sokkal vadabb mind a ruha,mind a haj és természetesen a smink is. :) De majd a képek beszélnek,nem ragozom tovább :)
Hihetetlen mód elfáradtam a végére,hiszen reggel 10től este 6ig folyamatosan dolgoztunk és ha nem nagyon eszel és iszol,akkor az még plusszban rá tesz egy lapáttal.
Mivel még csak pár képet kaptam meg,ezért sokkal nem tudok szolgálni,de meg van ígérve,hogy hamarosan jön a többi kép,hát..kíváncsian várom,ugyanis lassan egy hónapja meg volt a fotózás...

Na de egy vidámabb hír: (Ami először engem lesokkolt:D)

Ben Grenty,aki twitteren az egyik legaktívabb követőm,a hetekben bejelentette,hogy csinál RÓLAM egy honlapot! :)
Nagyon sokat dolgozott vele,szerintem igazán jól sikerült és ezúton is szeretném megköszönni neki! :)
Ezen a honalpon tulajdonképpen MINDENT megtalálhattok rólam,amire csak kíváncsiak vagytok,képek,hírek,biográfia,a videoklippek és még sok mást is :) Folyamatosan lesz tovább fejlesztve,úgyhogy érdemes nézegetni :)
A honlap itt érhető el: www.rupp-patricia.tk/

Ezenkívűl egy lehetőség azoknak,akik szeretnének rólam valamit megtudni,kérdezni azok itt megtehetik: www.formspring.me/PatriciaRupp
Barbinak köszönjük az ötletet,bár még nem volt "hivatolsan" meghírdetve,naponta nagyon sok kérdést kapok tőletek,úgyhogy hajrá hajrá mindenre választ kaptok! :)


Xoxo: Patri

2010. február 1., hétfő

CRAZY Barbie fotózás

Sziasztooook!
Szószerint el vagyok havazva,de muszáj vagyok írni,mert már eléggé esedékes és hiányzik is. :)

Múlt szerdán,azaz január 27.-én újabb fotózáson vettem részt.
Mester Péter keresett meg,hogy szeretne velem együtt dolgozni és a fotókat külföldre(Milánóba) küldené ki,hogy ott is kipróbáljam magam.
Természetesen elvállaltam,mert ez egy óriási lehetőség és Péter neve is nagyon ismert a szakmában.
2 féle összeállítást csináltunk:
  • Az első szószerint ŐRÜLT volt. :) Nagyon fel volt tupírozva a hajam,erős sminkem volt és egy rövid lilás szaténruhában és bézs magassarkúban voltam.Először eléggé kétkedve néztem bele a tükörbe,hogy ebből mi fog kisülni,de a fotók azért megnyugtattak. :)
  • Másodszor, teljesen az első verzió ellentétére törekedtünk.A hajam hátra volt fésülve teljesen,vörös rúzs,lila ing,magasított derekú fekete szoknya és fekete magassarkú.Sokkal inkább a komoly,már felnőtt nő oldalam kellett megmutatnom.
Ez a fotózás nagyon különbözik az eddig munkáimtól,hiszen itt nem beauty képek készülnek,(Nem a természetes szépség a lényege.)hanem sokkal inkább művészi,(néha elvont)itt még fontosabb,hogy egy modell milyen "játékot" visz bele a képekbe.Ez a stílus az amit itt Mo.-on még annyira nem "divatos",de külföldön nagyon gyakori.
Nekem nagyon tetszett,jó volt egy új,egy másik oldalát is megismerni a modell szakmának. :)
Ezenkívűl meg kell említenem,hogy nagyon jó stábbal dolgoztam együtt: Sminkes-Gizur Anikó,Fodrász-Komáromi Katalin,Stylist-Svantner Szlivi(Saját tervezésű ruháival.) Mindenkinek ajánlom őket,tényleg profik ;)
Berakok pár fotót(most werket is:D),remélem tetszenek :) Aki szeretne annak küldhetek még át emailbe.
Ezenkívűl készült velem egy interjú,amit ezen a linken olvashattok: www.mesti.hu/rupp.htm


Na ennyit mára,legyetek rosszak,Xoxo : Patri

2010. január 16., szombat

TWITTER-Kövessétek mindennapjaimat! ;)

Halihóó kedves blogolvasók!:)

Kivételesen most nem élmény beszámolót tartok,hanem valamire szeretném felhívni a figyelmeteket.
Ez a valami pedig a www.twitter.com
Mo.-on sajnos még nem annyira elterjedt ez az alkalmazás,mint külföldön,de már nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.Tulajdonképpen annyit takar,hogy itt írhatod ki az állapotodat,hogy mit csinálsz épp,képeket tölthetsz fel és ha valakit "following"-olsz,akkor látod,hogy neki éppen mik a tervei és természetesen aki téged követ,az meg látja,hogy neked mik azok.
Akár külföldi,akár magyar hírességek életébe is bepillantást nyerhettek ezzel. :)
Mivel egy hosszabb terjedelmű blog bejegyzés megírása elég időigényes feladat és csak a nagyobb kaliberű dolgokat írom le,ezért kb. havonta van itt újdonság.Sokan megjegyeztétek már,hogy többet szeretnétek "látni",de mivel erre nem nagyon van lehetőségem ezért kezdtem bele a twitterezésbe,szerintem nagyon hasznos dolog,mindig napra készek lehettek velem kapcsolatban és szeretem is!:)
Jelen pillanatban 114 ember követ,ami nagyon nagy szám és köszönöm szépen mindenkinek,jól esik,hogy ennyien képben szeretnétek lenni,hogy mik is történnek velem!:)
Úgyhogy hajrá,hajrá regisztráljatok minnél többen és FOLLOW ME:www.twitter.com/patriciarupp


Xoxo: Patri

2010. január 7., csütörtök

ONLYYOU CÍMLAP

Sziasztok!:)
Először is szeretnék mindenkinek NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNNI! :)
Remélem mindenki jót bulizott,de persze csak mértékkel :D

Ezt a bejegyzést,annak szánom,hogy tisztázódjon végre,hogy mi is volt ez a címlap story velem kapcsolatban,amit már a chatben elkezdtünk boncolgatni.
Nem tudom kinek hangzik ismerősen a www.onlyyou.hu című oldal,ez egy ismerős/társkereső portál.
Itt minden hónapban más és más (modell) lányok kerülnek ki a főoldalra,azaz reklámarcai lesznek abban a hónapban a fent említett honlapnak.
Ahhoz,hogy kikerülj bármiféle oldalra,újságba stb. szerződés kellene és neked is meg a fotósnak is pénz járna érte,hiszen a ti munkáitokat használják fel,hogy hirdessék magukat.
Na most normál esetben ha felakarják használni valamelyik fotós képeit,akkor először is konzultálni kell,hogy hogyan is valósíthatnák meg az elképzelésüket.
Nálunk ez nem történt meg,nem volt a kép terjesztésére engedély a készítőnek a fotósomtól.
Szerencsére nekünk nem kellett jogi útra terelni a dolgot(ha az enyhe kis jelzés után is,kint maradtam volna,akkor a következő lépés a per lett volna...),mert miután jeleztük,hogy ez nem volt teljesen legális eljárási mód,lekerült a képem.

Röviden ennyi a nagy történet:) Berakom azért a képet,ha valaki nem látta volna,most meglesheti+2 másikat a decemberi fotózásomról.



Xoxo: Patri