2009. december 21., hétfő

Újabb fotózás-Sexy Chick

Sziasztoooook!

Megint jó régen nem írtam nektek,óriási bocsánat,de TÉNYLEG nagyon elfoglalt voltam,ráadásul MÉG MINDIG nem szereztem be az összes karácsonyra szánt ajándékot a szeretteimnek...Szörnyű,hogy mindent utolsó percre hagyok:D
De természetesen nem vagytok/voltatok elfelejtve,a chatben megpróbáltam minden nap írni és ezúton is köszönöm a kedves szavakat,hihetetlen mód jól estek!:)

Na de a lényegre is térek...
Szombaton (pontosabban 2009.12.19-én),lehetőségem nyílt arra,hogy Aradi Lászlóval dolgozhassak együtt és elkészítsünk egy újabb fotó sorozatot rólam.
A koncepció az volt,hogy legyen nagyon nőies,szexis,de ne menjünk el a TÚL kihívó oldalára a dolognak.
Reggel 10-re kellett mennem,a Vígszínház közelében levő műterembe,ahol már javában folytak a munkálatok,a vászon felállítására,a fények megfelelő beállítására és még sorolhatnám.:)
A sminkemért és a hajamért Abonyi Barbara volt a felelős,a ruhákat közösen választottuk ki.
3 féle összeállítás volt:
  • Legelső sorozatban,egy bokacsizmában,fekete harisnyában,bézs kisnadrágban,fekete-ezüst flitteres felsőben és (igen MEGINT szerepelt ) bőrdzsekiben kaptak lencse végre.:D
  • Másodszor egy türkiz-bézs koktél ruhában voltam,természetesen magassarkúval.
  • Az utolsó és egyben legkényelmesebb ruha egy hosszú szürke pulóver volt,mindenféle gyikoló cípő vagy egyebek nélkül.:)
Körülbelül 11-kor kezdtünk el fotózni és úgy délután 2-ig folyamatosan dolgoztunk.
Nagyon-nagyon jó volt a hangulat,abszolút nem kellett izgulnom,vagy zavarba lennem,így minden zökkenő mentesen tudott működni!:)
Megkaptam egypár képet,amiket felhasználnak,ezeket most beteszem,de nemsokára újra találkozunk Lacival és kiválaszthatom azokat a képeket amikre szükségem van és természetesen itt is publikálom!:)



Ha bármilyen kérdés felmerülne chatben tudtok kérdezni,igyekszem minnél előbb visszaírni!:) Természetesen lehet kommentelni is a képeket... :)

Karácsonyig már nem írok,úgyhogy:
MINDEN KEDVES BLOG OLVASÓMNAK NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Csók: Patri

PS: Twitteren még mindig tudjátok követni a mindennapjaim :) follow me: twitter.com/patriciarupp

2009. november 22., vasárnap

HELYZETJELENTÉS!

Sziasztoook!
Sajnos nem lesz óriási blogbejegyzés,csak azért írok,hogy lássátok, (annyira azért) nem vesztem el!:) Az a nagy problémám,hogy na
gyon kevés időm van,leginkább a suli miatt,mivel a 11. osztály azért nem olyan könnyű,mint gondoltam:D
Ennek ellenére, NEM FOG BEZÁRNI az oldal,válaszol
va a sok-sok emailre,amit küldtetek ezzel kapcsolatban.Amint van lehetőségem,írok egy hosszabb bejegyzést,ami minden reményem szerint a "Ti kérdeztek-Én válaszolok" elnevezésű iromány lesz! :)

Viszont azért vannak történések velem,például:
  • November 19.-én volt szerencsém ott lenni,a New Moon díszbemutatóján!(Hála: Hauschel Tamásnak,a BRAVO szerkesztőjének,amit ezúton is köszönök neki:))Nagyon élveztem,jó sok ismerős volt ott,így a társaság első osztályú volt,ellentétben a filmmel,ami nekem annyira nem tetszett:( Habár az első részért teljesen oda voltam,de úgy érzem ezt túl húzták és a befejezés sem lett a legjobb...Viszont azt meg kell,hagyni,hogy a filmben megjelenő férfi testek(lásd: Taylor,Rob) kárpótolnak valamelyest...:)
  • November 20.-án részt vettem egy újabb fotózáson,ahol egy casual(hétköznapi) és egy fürdőruhás összeállítást készítettünk.Ezeket a képeket sajnos nem tudom majd publikálni,csak az ügynökség számára készültek.:( Viszont,most már tárgyaltunk a következő munkámról,amit hamarosan megszeretnénk valósítani és ígérem,azok a fotók majd bekerülnek a blogba!:)
Nos,ezek voltak a szakmai infók,egyébként,ahogy-gondolom-a legtöbb blog olvasóm,hétköznap én is az iskola padjait koptatom,a hétvégét pedig leginkább a barátaimmal töltöm!:)
Egyébként megkaptam az előző fotózásomról e
gy képet,amit már beraktam fekete-fehérben,de most színesben is meg lehet nézni;) +a saját repertoáromból rakok be egyet,amin a legjobb barátnőimmel vagyok rajta,bulizás közben.:D (Mert ügye azt is kell..:) )

Legyetek jók,kérdéseket,még mindig küldhettek,TWITTEREN pedig követhetitek mindennapjaim!:) www.twitter.com/patriciarupp
Follow me;)

Xoxo: Patri


2009. október 11., vasárnap

VISAGE fotózás

!PORTFÓLIOM!
Sziasztok!Tegnap elkészült életem első portfólioja,ami egyben az első komolyabb fotózásom is volt!Reggel 10-től du. 5-ig folyamatosan dolgoztunk,szinte szünet nélkül,úgyhogy aki azt mondja,hogy ez nem rendes munka,az hazudik,most a saját bőrömön tapasztalhattam meg,hogy igenis az...:D
Nagyon jól éreztem magam,de azért le tud fáraszta
ni...:)
Noooos,mivel sajnos nagyon kevés időm van most,ezért csak berakom az első pár képet,amit megkaptam(jobban mondva,kikö
nyörörgtem,hogy küldjenek át párat:D).
6 féle összeállítás volt,de sajnos nem tudok mutatni,mindegyikből,így az egyik kedvenc sorozatom sem lehet benne a kis pes beszámolómban,de idővel szépen megkapom azokat is és ÍGÉREM,hogy berakom az összeset,egy könnyed kis beszámolóval együtt!:)

Remélem tetszenek a képek,a chat-ben nyugodt szívvel lehet kommentelni! :)


FRISSÍTVE: Élmény beszámoló

Ahogy már fent is láthattátok szombaton reggel 10-re voltam hivatalos a fotózásra.(Természetesen smink nélkül kellett megjelennem.)
Mikor megérkeztem már fel volt állítva szépen a vászon,a fények is (kb.) a helyükön voltak.Mivel picit előbb mentem,ezért volt alkalmam jobban megismerni a fotósom,azaz Balla Vivienne-t,akinek már jópár modell köszönhet,portfóliót,divat fotózást,reklám anyagokat és még sorolhatnám. Nem sokkal később betoppant, a sminkesem,a fodrászom és végül a stylistom is.(Kívételesen mindannyian nők voltak,ami nekem először nagyonis szokatlan(és furcsa) volt,de aztán rá kellett jönnöm,hogy velük nem semmi hangulatot lehet csapni és nagyon kellemeset csalódtam!:))


Mint már leírtam pár hete,6 féle összeállítást próbáltunk ki:

->Ez a bodies öltözék volt a legelső,fekete (HIHETETLEN MAGAS) magassarkúval és lábszármelegítővel és amint látszik,egy fekete hajpánttal.A hajammal itt tulajdonképpen nem csináltak semmi komolyat,így szoktam ált hordani,kiegyenesítve.A sminkben pedig a teljesen natúrra törekedtünk,hogy minnél természetesebb legyen.

-> A 2. szószerint fiús lett,teljesen átalakultam arra az időre és egész más arcom lett tőle.Mindenképpen szerettek volna egy ilyen pasis vonalat,de őszintén szólva számomra ez volt a legnehezebb,miután én mindig a nőiességet helyezem előtérbe ha magamról van szó. :D
Egy fekete kosztüm volt rajtam,fehér ing és fekete magas sarkú.A hajam teljesen el volt tűzve a kalap alá,hogy rövidebbnek tűnjön.
Sminkben itt sokkal merészebbek voltunk,óriási műszempillákat kaptam és fekete szemhéjfestéket.

-> A 3. sorozatról sajnos még nem kaptam képeket,pedig az egyik kedvencem volt. :( Nagyon feszes,fényes hatású farmert kaptam,egy "csík" felsőt,ami éppenhogy takart:P:D és egy fekete sapit.A hajam be volt hullámosítva és a sminkem nagyon-nagyon tetszett,ugyanis az a tipikus fekete füstös hatású volt. :) Remélem hamarosan ezt is le tudom majd közölni.:)

-> A 4. sorozat a fotózás legkényelmesebb része volt.:D Egyedül egy hosszabb szürke pulcsi volt rajtam,se önkínzó magassarkúk,se nadrásg,se semmi.A füstös smink után,újra elmentünk a természetesség irányába,maradt a szempillaspirál és egy kis pirosító,ezenkívűl meg a szám lealapozózása.Körübelül olyan 3 óra lehetett,mire elérkezdtünk ide,itt már teljesen feltudtam oldódni és abszolút nem izgultam,sőt...volt egy pont amikor elkezdtek egy picit hülyéskedni rám meg rám jött a röhögőgörcs!:D (Mint ahogy ez látszik, a 2. (pillanat) képen is.:D



->Ezután következett az 5.,ami BRUTÁLIS volt:D Egy rövid forró naci volt rajtam,egy szürke ujjatlan felső és az egyetlen saját darabom,a bőrdzsekim+az elmaradhatatlan kínzós magas sarkú.:) (Megtetszett a stylistnak:D) A hajam ÓRIÁSIRA fel volt tupírozva,itt a képen egész konszolidáltnak néz ki.:D A sminkem is nagyon feltűnő volt,tussal ki volt húzva és tűzpiros rúzst használtunk.Itt nem a vászon előtt álltam,hanem (az egyébként kék) fal előtt,ami szerintem nagyon mutatós volt,ha minden jól megy majd színesben is eljut hozzám és berakom nektek.:)
Rock chick feeling...:) ->Szép lassan elérkeztünk a 6. és egyben utolsó részéhez is a fotózásnak,ahol ahogy látszik egy egyberészes ruhában voltam,magassarkúban,a hajam meg fel volt tűzve.Smink az hasoníltott az előzhöz,kicsit tompítottunk rajta,hogy azért mégse piros rúzzsal feszítsek,az "elegáns" öltözékben.

Úgy 17 óra körül befejeztük a munkát,nagyon-nagyon jó "buli" volt és tényleg nagyon kedves volt mindenki,folyton lesték,hogy éhes vagyok-e(egész nap nem ettem semmit,mert izgultam..xD),vagy szomjas,fázom-e stb...Nagyon durva dolog,hogy egy csomó ember azt lesi,hogy neked a legjobb legyen,érted dolgoznak stb. :)
Ha alkalmatok nyílik egy fotózásra,ne hagyjátok ki,nagyon nagy élmény és legalább lesz,mit mutatni,majd az unokáknak!:D




Ezzel az utolsó képpel be is fejezném mára az írást,ha bárkinek bármi kérdése lenne akkor nyugodtan felteheti,válaszolok rá.:)

Ezenkívűl...Mint látható új designe van,amint,mint mindig,most is ASHLEYNEK KÖSZÖNHETEK,szerintem magáért beszél az oldal!:) És hálám üldözi:) <3

Még annyi,-tényleg utoljára-hogy a következő bejegyzésben a TI kérdéseitek lesznek a középpontban,ugyanis szép számmal jöttek már levelek,cseten is jó sokat kérdeztetek,ezért itt fogok,MINENKINEK,MINDENRE,VÁLASZOLNI.ha valamit szeretnétek megtudni akkor nyugodtan írjatok ide vagy akár emailt is a : patrissza@citromail.hu-s email címre.
Hamarosan jelentkezem...

Xoxo: Patri

2009. augusztus 26., szerda

Good News!

Szia-szia mindenki!:)

Nooos,mint már a chatben is írtam,votlam egy castingon a VISAGE modell managmentnél.
Ahol VÉGRE egy csaj castingolt:D Nagyon kedves volt,első körben gyors bemutatkozás,a szokásos adatlap kitöltése és a fotózás.Csinált pár teszt fotót abban a ruhában amiben mentem (fekete top,feszes nadrág,természetesen magas sarkú.. és ékszernek csak fülbevaló.De a tippekről a castingokra,lejjebb olvashatsz:) ) és pár fürdőruhás képet. Ezután megnézték a járásom és körübelül 15-20 percig beszélgettünk,hogy mik is a terveim és nekik mik lennének a jövőre nézve.
Ezután elköszöntünk és azt mondta,hogy 2 hét múlva értesítenek.
Ezutáááán érkezett a hívás, 12 napra rá,hogy szeretnének VISSZAHÍVNI egy újabb találkozóra!
Úgyhogy Szeptember 2.-án ott a helyem!:) Aznapra is drukkoljatok majd légyszi,mert eddig bejött:D

Ezenkívűl szeretném megköszönni a sok-sok emailt,amit a névnapomra küldtetek,iszonyúan jól esett,hogy ennyien írtatok!
Nagyon kevés nap van már a nyárból és lassan újból vár minket az iskolapad:( Túl gyorsan megy az idő...:D De ezt a pár napot élvezzétek még ki,bulizzatok(Ajánlom a 29.-én tartandó OSG-t mindenkinek:D),pihengessetek aztán hajrá:)
Én kezdek készülődni a szeptember 5.-i angol nyelvvizsgámra,szóval már azért is izgulok rendesen..:D Lesz program..:)

Pusssssssz: Patri

2009. augusztus 15., szombat

!!!!NEW NEW NEW NEW!!!! Barbee klip

Újabb klippes szereplés

Sziasztok!Ma érkeztem haza a Balatonról és Tibszink, Barbee szívtörő remix klipjével köszöntött:D
(Az eredeti szívtörőben szerepeltem és most azt a klippet vágták meg újra és dolgozták át a számot.)
Örülök neki nagyon,azt hittem tök más lesz az egész és elég sokat szerpelünk is benne,úgyhogy zsíííír:)

Szóval csekkoljátok: http://www.youtube.com/watch?v=Ikpc6FU6YZs
Kiss : Patri


2009. augusztus 7., péntek

CASTING minden!

Újabb bejegyezés, ezúttal arról,hogy hogyan is zajlik egy casting,mire kell oda figyelned és mi az amit SOHA ne kövess el ilyesfajta interjún!(Niki figyelj:P)

Manapság leggyakrabban interneten küldik(küldtem én is) el az emberkék a fényképes jelentkezésüket különböző ügynökségekhez.

(Mondanom sem kell az olyanokkal soha ne álljatok le komolyabban,akik megszólítanak az utcán,hogy az új életcéljuk,hogy „Belőled profi modellt csináljanak” ezek 99%-ban mind átvágják az embert és csak a pénzedre utaznak.)

Miután elküldted a jelentkezésed pár napon belül,-van,hogy azonnal-kapsz egy visszaigazoló emailt,hogy megkapták és ha minden jól megy felajánlanak egy időpontot amikor bemehetsz az ügynökséghez egy személyes találkozóra.

Ha nem múltál el 18 akkor valamelyik szülőd kísérjen el mindenképp!

Mielőtt elindulsz pár fontos információ a külsőddel kapcsolatban:

  • Soha ne legyen túl kirívó a külsőd!
  • Legyél nagyon ápolt,frissen mosott haj,tiszta körmök stb.!
  • Sminket ne vidd túlzásba,itt a természetes szépségedre kíváncsiak elsősorban!Max egy pici alapozó,szempillaspirál és egy kis szájfény,körömlakkot inkább ne kenj fel,esetleg egy halványabb színt.
  • Ruhával kapcsolatban annyit,hogy abban menj el amiben jól érzed magad!Ők is látni fogják rajtad ha kényelmetlen neked az adott ruha darab.Persze itt is a visszafogottságra törekedj,de azért elegánsan:).Magas sarkú szinte kötelezővé vált,ha esetleg még nem tökéletes a járásod, nem árt otthon egy picit gyakorolni!:)

Álatalában ha megérkezel kapsz egy kérdőívet amiben a méreteid kérdezik,a referenciád és pár fontos információt magadról.

Ezután behívnak és készítenek rólad pár teszt fotót.(Nem árt hozni magaddal pár profibb képet/portfóliót, ha esetleg van.)Megnézik milyen a járásod stb.Van,hogy fürdőruhát is vinni kell,hogy lássák megfelelő-e az alakod,próbálj meg itt is természetes maradni és nem feszengeni,kizáró szempont lehet.

Van mikor leültetnek egy picit beszélgetni,ilyenkor legyél nagyon nyitott és MOSOLYOGJ!Elmondhatod miért jelentkeztél,milyen munkákat szeretnél vállalni,hogy mik a terveid a jövőre nézve.Fontos az első benyomás,hogy megismerjenek picit,hiszen ha sikerül, ők lesznek a későbbi munkáltatóid.

Tulajdonképpen ennyi az egész:)

Ezután már csak várakozol.:D Ha minden jól megy egy idő után felhívnak ha van valamilyen aktuális,esetleg a portfóliód elkészítése,reklámfilm forgatás(ahova nem biztos,hogy pont téged néztek ki, hanem veled együtt kb. 500 más lányt/fiút is:P És köztetek is lesz majd egy végső casting a szerepért.),fotózás,statiszta szerep vagy bármi más.

De a legfontosabb: Soha de soha ne írjatok alá olyan szerződést amiért nektek kell fizetni!Magyarországon van egy-pár igényesebb ügynökség(art,visage,face stb.),azokhoz kell elmenni, nem érdemes ilyen kamu dolgokba bele menni,mert te jársz rosszul!

Ha érzel magadban tehetséget,kíváncsi vagy,mindenképpen nézz el valamelyik ügynökséghez mert megéri!Bár a kitartás elsődleges szempont,nem hullik csak úgy minden az öledbe!

Remélem mindent leírtam ha bárkinek van még valamilyen kérdése,ott a chatbox,fog rá válasz érkezni ígérem!:)

Xoxo: Patri


Ps: Barna lettem és tök más lett az egész hajam:D Az aaa hátul rövid és előre felé hosszabodó stílus:) Check iiit és várom a kommentárokat:D

Aztán élvezzétek ki a nyarat amíg tart:)


2009. július 8., szerda

Idiot Side klipforgatás II. rész

Halihóó mindenki!

Nagyon rég írtam már,elnézést mindenkitől,de hát mégis csak nyár van,ki kell élvezni minden percét:D

Na de most itt vagyok újra és folytatom a kis blogom,az Idiot side klipforgatást 2. részével.

Miután kiválasztottak főszereplőnek,lementünk a mi részünknek a forgatási helyszínére,ami a klipben egy iskolai folyosót ábrázol,kis szekrényekkel. Bemutatkoztunk a másik főszereplő lánnyal,Renivel aztán hallgattuk az ’instrukciókat’:D

Első körben kaptam egy rágót,hogy játsszam el a „laza amerikai iskolás lányt”,aki „tojik mindenre” és csak rágózik.Na…hát ez elég könnyen ment…:D Ezután kaptunk egy telefont Renivel,hogy eljátsszuk azt,hogy azon elvileg az IS-os fiúk hülyéskedéseit nézzük és,hogy röhögjük ki őket,meg fintorogjunk meg stb..:D A hiba már csak az volt,hogy a telefonon semmiféle videó nem volt ügye és nem láttuk,hogy milyen felvételeket csináltak előtte szóval halvány lila gőzünk nem volt,hogy milyen jeleneteken is röhögtünk.:D De nem ment nehezünkre,mert a kedves kamera man ’Milánka’ állandóan benyögött valami hülyeséget,amin mindenki megszakadt:D

Szóval enyhén szólva vidáman telt ez a forgatási rész:D Kérdeztétek emailben,hogy körülbelül mennyi időt vesz igénybe egy klipforgatás.Az egész klip egy egész napot simán elvesz,a mi jelentünket is mivel jó párszor felvették,(de nem néztem,hány óra volt) körülbelül fél óra-3/4 óra lehetett.

Mikor végeztünk, újra mentünk a smink szobába,egy kicsit korrigálni,közben a stylist Tibi szórakoztatott(aminek a sminkes csaj „nagyon örült”..:D).A következő jelenethez újból ruhákat kellett válogatni,de végülis maradt a szoknya,csak a dzsekit kaptuk le,mert azt mondta „Na itt nem hiszem,hogy fázni fogsz!” Hát igaza lett..:D

Ez ugyanis egy közönség jelenet volt,amiben a fiúk „koncertet” adnak nekünk,mi meg kb. megőrülünk értük,melltartókat dobálunk,meg hasonló finomságok:D

Ha nem hallottam ott a könnyen jön című számot 50x akkor egyszer sem. Tényleg koncertes feeling volt,végig ugráltuk az egészet,meg hülyültük a többi lánnyal,aranyosak voltak:)

Ebben a részben volt az mikor felemeljük Barneet és hátulról egymás kezébe adogatjuk szép sorban és az elején pedig lerakjuk és úgy megy a „színpadra”.Na ott volt egy kis rendezői segítség:P Ugyanis mi elől csajok,nem bírtuk el:D Jobban mondva csak egy ideig és szegény majdnem úgy a fejére esett,hogy az egy kicsit fájt volna..:D így a legelején guggolt Jimmy(a rendező,tudjuk:)) és mikor Barnee oda ért,gyorsan elkapta és valahogy a színpadra emelte.

Ezután jött minden lány „kedvence”…Tibszi bekiabált,hogy most jönnek a párna tollak,erre kb. mindenki rosszul lett:D

A jelentnél folyamatosan,párnatollakat fújtak be hozzánk,de hihetetlen nagy mennyiséget,ami persze jól mutat a klipben,de ott szörnyű volt:D mikor leállt a kamera mindenki ott köhécselt,nagyon vicces volt:D

Egy párszor még vették ezeket a „koncertes” jeleneteket,ez körülbelül 2 órás procedúra volt,iszonyúan fárasztó és tényleg nem fáztam ezután:P

Mikor befejeztük ezzel a résszel,előtűnt a semmiből már megint Tibi a stylist és a hajam kezdte bogarászni ugyanis tele volt párna tollal..:D és ahogy ő mondta,”Ez nem mutat majd jól, mikor a Krisztiánnal kell majd csókolóznod”.Erre én csak ennyit tudtam,kinyögni,hogy..”TESSÉK??:D”

Pár perccel később jött meg a BRAVO magazin fotósa,hogy elkészítse a képeket a forgatásról a következő számba,engem és Renit beállítottak előre Barnee mellé,mögénk picit a többi zenekartag és ügye a hihetetlen mennyiségű lány:).Elkészített jó pár fotót,még tortás kép is lett,mert ügye „meg kell ünnepelni az 1. klippet:D”.(Én mondjuk egész nap nem bírtam enni az izgalomtól,szóval egy falatot nem ettem a tortából:D)

Ezután újból egy kis megbeszélés Tibszivel a Managerrel,hogy mégis milyen csókra gondolt,azzal a bizonyos Krisztiánnal:D De hál’ Istennek egy másik lány elvállalta:D

Ahogyan azt is,hogy vízzel leköpjék:D Na akkor sajnáltam picit..:D Már alig látott szegény amikor 5x-re vettük fel,azt,hogy leköpik és a sminkje is teljesen tönkre ment.

Ezután volt a bizonyos lány-lány csók,amit cenzúrázni kellett,mert a VIVA azt mondta,ezt nem adhatják le,ugyanis „rossz példa” a fiataloknak.(persze jó pár külföldi klip van amiben van lány-lány csók,de mind1:))

Ezzel be is fejeztük a forgatást,este fél 9kor.Jó pár telefon szám csere,közös képek,elbúcsúztam mindenkitől(persze szigorúan megígérve,hogy „Jövök még hozzájuk:D”) és Tibszi felajánlotta,hogy haza visz.:) Így nem kellett este még haza bumliznom,szóval pont a legjobbkor jött:).

Hihetetlen jó nap volt,tényleg nagyon jól éreztem magam,életem első és legjobb forgatása volt. Minden stimmelt rajta:) Köszönöm mindenkinek a stábból is,meg persze a managmentnek,hogy ott lehettem,jó emlék marad meg az biztos!:)

Ennél nagy öröm akkor volt mikor először megláttam a már hivatalos verzióban a VIVA Interaktív című műsorában a klip premiert,hihetetlen érzés volt…Felemelő és egyben ijesztő:D És nem hazudok, a klip lemenetele után kb. 10-en felhívtak szép sorban,hogy láttak és gratulálnak:D

A 2009-es Viva COMET-en is lement a klip a fiúk fellépésekor,furcsa volt visszalátni magamat a kivetítőn:D

Hűű hát azt hiszem mindent leírtam,persze átélni egészen más volt:),mindenkinek ajánlom ha teheti menjen el egy ilyesmire,hihetetlen nagy buli az egész:)

Berakom még a maradék képeket és persze a klippet:)

Köszi,hogy elolvastátok,további szép nyarat mindenkinek!

A KLIP: www.youtube.com/watch?v=yg3ojaT3HBo

És a megjelenő storyonline cikk a forgatásról amit itt olvashattok: www.storyonline.hu/?cid=10788

Xoxo: Patri


<--- Bravo cikk

2009. június 26., péntek

Idiot Side klipforgatás I. rész

Sziasztoook!

Na újra itt..:) Örülök neki,hogy ennyien olvassátok a blogot és,hogy tetszik,köszönöm mindenkinek!:)

Ajánlom mindenki figyelmébe Zora blogját,amit ezen a címen érhettek el: www.zoraswan314.blogspot.com Megéri olvasgatni szerintem:)

Ma életem első klipforgatásáról lesz szó,de 2 részletben írom mert azért nem 2 mondat az egész:D

Minden szeptember elején kezdődött,mikoris megkérdezték tőlem,hogy miért nem jelentkezem a mostanában leforgatásra kerülő Idiot Side klipre.Először hangosan felnevettem az ötleten,aztán később kiderült,hogy az illető komolyan gondolta…:D

Mikor haza értem felmentem az oldalukra és megnéztem a jelentkezési feltételeket.Végülis küldtem nekik egy emailt,fényképpel,”Mit veszíthetek?!” jelleggel.Bár azt be kell vallanom a kíváncsiság is benne volt..:D

Nem sokkal később kaptam is a visszaigazoló emailt,melyben „Köszönik és elfogadják a jelentkezésemet.”

Nem gondoltam semmi komolyabb szereplése az egészet úgy képzeltem el,hogy szükségük van jó pár statisztára a „koncertes” képekhez,hogy legyen ott „közönség”.Aztán kicsit máshogy történt,de erről majd később..:D

2008.09.21.-e volt a forgatás időpontja,egy vasárnapi nap.

A visszaigazoló emailben azt írták,hogy a hajunkat csináljuk meg,de a sminkelésre majd ott kerítenek sort,ruhát meg hozzunk magunkkal minnél többet,hogy lehessen válogatni.(de természetesen a converse cipellő ERŐSEN ajánlott:P)

13 órára kellett oda érni a Budapesti Műjég Pályához.

Előtte elmentem fodrászhoz,mert ha már klip lesz,akkor adjunk meg a módját:P:D Nem hiába járok a fodrászomhoz,mindig vmi eszméletlen dolgot hozz össze,amiket imádok:)

Miután elmondtam,hogy kb. milyen stílusú a banda,többet nem is kellett mondanom,a vég kifejlett a híres „Pinkpunkhajcu” lett:D Kicsit meglepődtem mikor a tükörbe néztem,de tetszett:D

A forgatásra 2 barátnőm is elkísért,Dóri és Tündi(aki szerepelt is).

Természetesen nem hazudtoltam meg magamat és elkéstünk..:D Kicsit paráztam,hogy mi lesz ebből és igaz mire megérkeztünk,MINDENKI ott volt,de még nem kezdtek bele semmi fontosba:D

Az ajtóban a fiúk Managere Gönczy Győző fogadott és idézem:„Na végre egy jó haj”:D kijelentéssel üdvözölt is.

Bementünk egy terembe ahol,hihetetlen mennyiségű csaj ült,a legtöbb extra vagáns stílusban.Bár azért vicces volt mikor bementünk és kb. mindenki bámultxD

Aztán bejött hozzánk a jól ismert produkciós Managerünk isJ Bognár Tibszi.

Azt mondta most kiválasztanak 8 lányt,akik többet szerepelnek majd és a közeli képekben kellenének.

Hát kiválasztottak;) Na egészen odáig nem izgultam,ott már elkezdtem egy csöppet:D Fogalmam sem volt,hogy működik ez az egész:).De azért próbáltak nyugtatgatni:D.

Levittek a „smink szobába”,de közben már forgatták a fiúk külön jeleneteit.Tibszi végig a „pártfogása” alá vett,amit ezúton is nagyon köszönök neki:)

Kisminkeltek egy elég látványos,rózsaszín sminket kaptam,majd köszöntem a fiúknak(IS),de alig pár szót tudtunk csak váltani, mert jöttek a ruha próbák és a stylistok,rájuk meg várt a további forgatás.

Tényleg egy kicsit „őrültek” a művész emberek,persze szigorúan jó értelemben:D Sokat hülyültünk:D Végülis egy rövid kis fodros farmerszoknya(„Mert a lábakat nem takarjuk..:D ” címszó van életben.),egy olyan fehér felső aminek szinte semmi háta nincsen egy arany „baseballos” dzseki,hosszú szárú zokni és persze a converse cipő(amit amúgy Kingának köszi:)) került kiválasztásra.

Mikor végeztünk az öltöztetéssel, újra visszamehettem a csajokhoz.Találkoztam Zorával,akivel a mai napig nagyon-nagyon jóban vagyunk:) (És a viva cometen is együtt voltunk:))

Elkészült jó pár barátnős kép(+1 Tibszivel,mert "jó lesz az neki emlékbe":D),majd nem sokkal később egy kicsit félre hívott Tibszi és,mint később kiderült Jimmy(Laci) a rendező és megkérdezték,hogy mit is szólnék ahhoz,hogyha főszereplő lennék.Tulajdonképpen választ nem is nagyon vártak,bár az is biztos,hogy nemet amúgy sem mondtam volna..:)

A forgatás számomra itt kezdődött el,de a nap folytatásáról majd csak a következő bejegyzésben tudtok olvasni.

Addig is legyetek nagyon rosszak!;) XoXo:Patri

TO BE CONTINUED...

2009. június 24., szerda

Snoop Dogg

Sziasztok!
Hűű elég furcsa több,mint fél évet visszamenni az időben és mindent pontosan úgy leírni,ahogy történet,de azért megpróbálok semmi fontosat kihagyni!:)


2008.09.10. 13:35: Fizika óra
"legyen már vége...már csak pár perc..."

2008.09.10. 13:39: Fizika óra
"Ez már kínzás!!!"

Hosszú percek után végre megszólalt a csengő.

2009.09.10. A Snoop Dogg koncert napja:
Sajnos a koncertre nem tudtam jegyet szerezni,pedig előző napokban teljesen abban a hitben voltam,hogy igenis ott leszek és első sorban tombolhatom végig a koncertet.
De nem így lett..:(
Ekkor jött az ötlet,hogy elmenjek barátnőmmel(Tündivel) egy kicsit körbe nézni a belvárosi hotelek körében,hátha elkapjuk egy közös kép ereéig Snoopot!:)
Úgy du. 3 óra körül indultunk el a "felderítésre" és kisebb bumlizás után tudtuk meg,hogy a Kempinski Hotelbe várják.
Úgy fél 4-re értünk oda és a rajongók,meg persze az elmaradhatatlan média kezdett a szálloda bejáratához gyülekezni.
Nem tudom,hány órát várakoztunk ott de 2 óra biztos meg volt.Közben beszélgettünk a többi várakozóval,akik nagyon kedvesek votlak:)
Ja és persze elmaradhatatlan,hogy köszönetet mondjak ezúton is a "taxisok"-nak:D Nagyon rendesek voltak,folyton berohantak a hotelbe,hogy megkérdezzék nekünk,hogy mikor is érkezik meg "Snoopy",ahogy ők hívják:)

Úgy fél 6 körül elég nagy "mozgolódás" támadt,amikor feltűnt a hatalmas turné busz és kiszálltak belőle a ÓRIÁSI néger testőrök.Vicces és egyben egy kicsit ijesztő látvány volt:D
Rögtön elő kerültek a fényképezőgépek és mindenki kattintgatni kezdett és a kamerás emberkék is elfoglalták a helyüket.(Közben azért mellékesen megjegyezték,hogy ne támadjunk le Snoop-ot,hogyha kiszáll a buszból..:D)
Aztán végre feltűnt maga a Sztár is...:) HIHETETLEN magas...:D És igen,TÉNYLEG egy kis pamut papucsban jelent meg:D
Mikor észrevett minket,hogy ott állunk papírral/poszterrel a kezünkben,oda jött és elkezdett autogramokat osztogatni.
De természetesen nálam semmi sem mehet olyan könnyen,az alkoholos tollam AKKOR éppen úgy gondolta,hogy nem kell fognia..:D Snoop elkezdte rázogatni a tollat és valamit próbált a lapra firkantani és káromkodni vmit(?),de nem lett a legjobb:D De jobb,mint a semmi és én örülök neki:)
Mindenesetre ahogy ott szenvedett vele, én nem nagyon tudtam megszólalni, csak kitört belőlem a nevetés:D
Aztán beálltunk az elmaradhatatlan közös képre:)
(egyébként pl. az aktívban mondták,hogy nem válaszolt a kérdésekre az újságíróknak...nos, ehhez csak annyit,hogy fülhallgató volt rajta és szerintem nem is hallotta,hogy mit kérdeznek tőle,meg nem is nagyon akarta hallani gondolom:P)
Ezután kiosztott még pár autogramot és bement a szállodába.
Hihetetlen mód örültem a találkozásnak,nagyon szeretem,mint előadót:)

És pluszban még szerencse,hogy akkor voltam ott mikor megérkezett a hotelbe,mert azok akik akkor jöttek oda mikor a koncertre igyekezett,már nem tudtak vele képet csinálni.


De tényleg szerencse kérdése az egész:) Jókor,jó helyen!:)

Koncert meg majd vár jövőre:)

Remélem tetszett a beszámoló,Pussz: Patri





2009. június 23., kedd

Aloha!

Sziasztoook!

Rupp Patrícia vagyok,de hívjatok Patrinak,ahogy mindenki más is teszi,aki ismer!;)

Azért kezdtem bele ebbe a blogba,mert már számtalan levelet/emailt kaptam azzal kapcsolatban,hogy írjam meg milyen is volt,hogy is éreztem magam az egyes helyeken. Tulajdonképpen az élményeimet fogom megosztani,hogy milyen is volt pl. egy klipforgatás,egy casting,egy nagyobb kaliberű buli,egy díj átadó a VIP szemszögből,vagy,hogy éppen milyen is volt egy ismert,híres "sztárral"(kinek, ki számít annak..:)) találkozni és mi zajlik mindeközben a háttérben:) Ígérem, próbálok gyakran írni és tájékoztatni mindenkit,MINDENRŐL,hogy mi is zajlik a kulisszák mögött,amire amúgy nem is gondolnátok!

Pusz: Patri

UI:Ashleynek óriási köszönet,a blog szerkesztése miatt:)