2010. február 1., hétfő

CRAZY Barbie fotózás

Sziasztooook!
Szószerint el vagyok havazva,de muszáj vagyok írni,mert már eléggé esedékes és hiányzik is. :)

Múlt szerdán,azaz január 27.-én újabb fotózáson vettem részt.
Mester Péter keresett meg,hogy szeretne velem együtt dolgozni és a fotókat külföldre(Milánóba) küldené ki,hogy ott is kipróbáljam magam.
Természetesen elvállaltam,mert ez egy óriási lehetőség és Péter neve is nagyon ismert a szakmában.
2 féle összeállítást csináltunk:
  • Az első szószerint ŐRÜLT volt. :) Nagyon fel volt tupírozva a hajam,erős sminkem volt és egy rövid lilás szaténruhában és bézs magassarkúban voltam.Először eléggé kétkedve néztem bele a tükörbe,hogy ebből mi fog kisülni,de a fotók azért megnyugtattak. :)
  • Másodszor, teljesen az első verzió ellentétére törekedtünk.A hajam hátra volt fésülve teljesen,vörös rúzs,lila ing,magasított derekú fekete szoknya és fekete magassarkú.Sokkal inkább a komoly,már felnőtt nő oldalam kellett megmutatnom.
Ez a fotózás nagyon különbözik az eddig munkáimtól,hiszen itt nem beauty képek készülnek,(Nem a természetes szépség a lényege.)hanem sokkal inkább művészi,(néha elvont)itt még fontosabb,hogy egy modell milyen "játékot" visz bele a képekbe.Ez a stílus az amit itt Mo.-on még annyira nem "divatos",de külföldön nagyon gyakori.
Nekem nagyon tetszett,jó volt egy új,egy másik oldalát is megismerni a modell szakmának. :)
Ezenkívűl meg kell említenem,hogy nagyon jó stábbal dolgoztam együtt: Sminkes-Gizur Anikó,Fodrász-Komáromi Katalin,Stylist-Svantner Szlivi(Saját tervezésű ruháival.) Mindenkinek ajánlom őket,tényleg profik ;)
Berakok pár fotót(most werket is:D),remélem tetszenek :) Aki szeretne annak küldhetek még át emailbe.
Ezenkívűl készült velem egy interjú,amit ezen a linken olvashattok: www.mesti.hu/rupp.htm


Na ennyit mára,legyetek rosszak,Xoxo : Patri

2010. január 16., szombat

TWITTER-Kövessétek mindennapjaimat! ;)

Halihóó kedves blogolvasók!:)

Kivételesen most nem élmény beszámolót tartok,hanem valamire szeretném felhívni a figyelmeteket.
Ez a valami pedig a www.twitter.com
Mo.-on sajnos még nem annyira elterjedt ez az alkalmazás,mint külföldön,de már nálunk is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.Tulajdonképpen annyit takar,hogy itt írhatod ki az állapotodat,hogy mit csinálsz épp,képeket tölthetsz fel és ha valakit "following"-olsz,akkor látod,hogy neki éppen mik a tervei és természetesen aki téged követ,az meg látja,hogy neked mik azok.
Akár külföldi,akár magyar hírességek életébe is bepillantást nyerhettek ezzel. :)
Mivel egy hosszabb terjedelmű blog bejegyzés megírása elég időigényes feladat és csak a nagyobb kaliberű dolgokat írom le,ezért kb. havonta van itt újdonság.Sokan megjegyeztétek már,hogy többet szeretnétek "látni",de mivel erre nem nagyon van lehetőségem ezért kezdtem bele a twitterezésbe,szerintem nagyon hasznos dolog,mindig napra készek lehettek velem kapcsolatban és szeretem is!:)
Jelen pillanatban 114 ember követ,ami nagyon nagy szám és köszönöm szépen mindenkinek,jól esik,hogy ennyien képben szeretnétek lenni,hogy mik is történnek velem!:)
Úgyhogy hajrá,hajrá regisztráljatok minnél többen és FOLLOW ME:www.twitter.com/patriciarupp


Xoxo: Patri

2010. január 7., csütörtök

ONLYYOU CÍMLAP

Sziasztok!:)
Először is szeretnék mindenkinek NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNNI! :)
Remélem mindenki jót bulizott,de persze csak mértékkel :D

Ezt a bejegyzést,annak szánom,hogy tisztázódjon végre,hogy mi is volt ez a címlap story velem kapcsolatban,amit már a chatben elkezdtünk boncolgatni.
Nem tudom kinek hangzik ismerősen a www.onlyyou.hu című oldal,ez egy ismerős/társkereső portál.
Itt minden hónapban más és más (modell) lányok kerülnek ki a főoldalra,azaz reklámarcai lesznek abban a hónapban a fent említett honlapnak.
Ahhoz,hogy kikerülj bármiféle oldalra,újságba stb. szerződés kellene és neked is meg a fotósnak is pénz járna érte,hiszen a ti munkáitokat használják fel,hogy hirdessék magukat.
Na most normál esetben ha felakarják használni valamelyik fotós képeit,akkor először is konzultálni kell,hogy hogyan is valósíthatnák meg az elképzelésüket.
Nálunk ez nem történt meg,nem volt a kép terjesztésére engedély a készítőnek a fotósomtól.
Szerencsére nekünk nem kellett jogi útra terelni a dolgot(ha az enyhe kis jelzés után is,kint maradtam volna,akkor a következő lépés a per lett volna...),mert miután jeleztük,hogy ez nem volt teljesen legális eljárási mód,lekerült a képem.

Röviden ennyi a nagy történet:) Berakom azért a képet,ha valaki nem látta volna,most meglesheti+2 másikat a decemberi fotózásomról.



Xoxo: Patri

2009. december 21., hétfő

Újabb fotózás-Sexy Chick

Sziasztoooook!

Megint jó régen nem írtam nektek,óriási bocsánat,de TÉNYLEG nagyon elfoglalt voltam,ráadásul MÉG MINDIG nem szereztem be az összes karácsonyra szánt ajándékot a szeretteimnek...Szörnyű,hogy mindent utolsó percre hagyok:D
De természetesen nem vagytok/voltatok elfelejtve,a chatben megpróbáltam minden nap írni és ezúton is köszönöm a kedves szavakat,hihetetlen mód jól estek!:)

Na de a lényegre is térek...
Szombaton (pontosabban 2009.12.19-én),lehetőségem nyílt arra,hogy Aradi Lászlóval dolgozhassak együtt és elkészítsünk egy újabb fotó sorozatot rólam.
A koncepció az volt,hogy legyen nagyon nőies,szexis,de ne menjünk el a TÚL kihívó oldalára a dolognak.
Reggel 10-re kellett mennem,a Vígszínház közelében levő műterembe,ahol már javában folytak a munkálatok,a vászon felállítására,a fények megfelelő beállítására és még sorolhatnám.:)
A sminkemért és a hajamért Abonyi Barbara volt a felelős,a ruhákat közösen választottuk ki.
3 féle összeállítás volt:
  • Legelső sorozatban,egy bokacsizmában,fekete harisnyában,bézs kisnadrágban,fekete-ezüst flitteres felsőben és (igen MEGINT szerepelt ) bőrdzsekiben kaptak lencse végre.:D
  • Másodszor egy türkiz-bézs koktél ruhában voltam,természetesen magassarkúval.
  • Az utolsó és egyben legkényelmesebb ruha egy hosszú szürke pulóver volt,mindenféle gyikoló cípő vagy egyebek nélkül.:)
Körülbelül 11-kor kezdtünk el fotózni és úgy délután 2-ig folyamatosan dolgoztunk.
Nagyon-nagyon jó volt a hangulat,abszolút nem kellett izgulnom,vagy zavarba lennem,így minden zökkenő mentesen tudott működni!:)
Megkaptam egypár képet,amiket felhasználnak,ezeket most beteszem,de nemsokára újra találkozunk Lacival és kiválaszthatom azokat a képeket amikre szükségem van és természetesen itt is publikálom!:)



Ha bármilyen kérdés felmerülne chatben tudtok kérdezni,igyekszem minnél előbb visszaírni!:) Természetesen lehet kommentelni is a képeket... :)

Karácsonyig már nem írok,úgyhogy:
MINDEN KEDVES BLOG OLVASÓMNAK NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Csók: Patri

PS: Twitteren még mindig tudjátok követni a mindennapjaim :) follow me: twitter.com/patriciarupp

2009. november 22., vasárnap

HELYZETJELENTÉS!

Sziasztoook!
Sajnos nem lesz óriási blogbejegyzés,csak azért írok,hogy lássátok, (annyira azért) nem vesztem el!:) Az a nagy problémám,hogy na
gyon kevés időm van,leginkább a suli miatt,mivel a 11. osztály azért nem olyan könnyű,mint gondoltam:D
Ennek ellenére, NEM FOG BEZÁRNI az oldal,válaszol
va a sok-sok emailre,amit küldtetek ezzel kapcsolatban.Amint van lehetőségem,írok egy hosszabb bejegyzést,ami minden reményem szerint a "Ti kérdeztek-Én válaszolok" elnevezésű iromány lesz! :)

Viszont azért vannak történések velem,például:
  • November 19.-én volt szerencsém ott lenni,a New Moon díszbemutatóján!(Hála: Hauschel Tamásnak,a BRAVO szerkesztőjének,amit ezúton is köszönök neki:))Nagyon élveztem,jó sok ismerős volt ott,így a társaság első osztályú volt,ellentétben a filmmel,ami nekem annyira nem tetszett:( Habár az első részért teljesen oda voltam,de úgy érzem ezt túl húzták és a befejezés sem lett a legjobb...Viszont azt meg kell,hagyni,hogy a filmben megjelenő férfi testek(lásd: Taylor,Rob) kárpótolnak valamelyest...:)
  • November 20.-án részt vettem egy újabb fotózáson,ahol egy casual(hétköznapi) és egy fürdőruhás összeállítást készítettünk.Ezeket a képeket sajnos nem tudom majd publikálni,csak az ügynökség számára készültek.:( Viszont,most már tárgyaltunk a következő munkámról,amit hamarosan megszeretnénk valósítani és ígérem,azok a fotók majd bekerülnek a blogba!:)
Nos,ezek voltak a szakmai infók,egyébként,ahogy-gondolom-a legtöbb blog olvasóm,hétköznap én is az iskola padjait koptatom,a hétvégét pedig leginkább a barátaimmal töltöm!:)
Egyébként megkaptam az előző fotózásomról e
gy képet,amit már beraktam fekete-fehérben,de most színesben is meg lehet nézni;) +a saját repertoáromból rakok be egyet,amin a legjobb barátnőimmel vagyok rajta,bulizás közben.:D (Mert ügye azt is kell..:) )

Legyetek jók,kérdéseket,még mindig küldhettek,TWITTEREN pedig követhetitek mindennapjaim!:) www.twitter.com/patriciarupp
Follow me;)

Xoxo: Patri


2009. október 11., vasárnap

VISAGE fotózás

!PORTFÓLIOM!
Sziasztok!Tegnap elkészült életem első portfólioja,ami egyben az első komolyabb fotózásom is volt!Reggel 10-től du. 5-ig folyamatosan dolgoztunk,szinte szünet nélkül,úgyhogy aki azt mondja,hogy ez nem rendes munka,az hazudik,most a saját bőrömön tapasztalhattam meg,hogy igenis az...:D
Nagyon jól éreztem magam,de azért le tud fáraszta
ni...:)
Noooos,mivel sajnos nagyon kevés időm van most,ezért csak berakom az első pár képet,amit megkaptam(jobban mondva,kikö
nyörörgtem,hogy küldjenek át párat:D).
6 féle összeállítás volt,de sajnos nem tudok mutatni,mindegyikből,így az egyik kedvenc sorozatom sem lehet benne a kis pes beszámolómban,de idővel szépen megkapom azokat is és ÍGÉREM,hogy berakom az összeset,egy könnyed kis beszámolóval együtt!:)

Remélem tetszenek a képek,a chat-ben nyugodt szívvel lehet kommentelni! :)


FRISSÍTVE: Élmény beszámoló

Ahogy már fent is láthattátok szombaton reggel 10-re voltam hivatalos a fotózásra.(Természetesen smink nélkül kellett megjelennem.)
Mikor megérkeztem már fel volt állítva szépen a vászon,a fények is (kb.) a helyükön voltak.Mivel picit előbb mentem,ezért volt alkalmam jobban megismerni a fotósom,azaz Balla Vivienne-t,akinek már jópár modell köszönhet,portfóliót,divat fotózást,reklám anyagokat és még sorolhatnám. Nem sokkal később betoppant, a sminkesem,a fodrászom és végül a stylistom is.(Kívételesen mindannyian nők voltak,ami nekem először nagyonis szokatlan(és furcsa) volt,de aztán rá kellett jönnöm,hogy velük nem semmi hangulatot lehet csapni és nagyon kellemeset csalódtam!:))


Mint már leírtam pár hete,6 féle összeállítást próbáltunk ki:

->Ez a bodies öltözék volt a legelső,fekete (HIHETETLEN MAGAS) magassarkúval és lábszármelegítővel és amint látszik,egy fekete hajpánttal.A hajammal itt tulajdonképpen nem csináltak semmi komolyat,így szoktam ált hordani,kiegyenesítve.A sminkben pedig a teljesen natúrra törekedtünk,hogy minnél természetesebb legyen.

-> A 2. szószerint fiús lett,teljesen átalakultam arra az időre és egész más arcom lett tőle.Mindenképpen szerettek volna egy ilyen pasis vonalat,de őszintén szólva számomra ez volt a legnehezebb,miután én mindig a nőiességet helyezem előtérbe ha magamról van szó. :D
Egy fekete kosztüm volt rajtam,fehér ing és fekete magas sarkú.A hajam teljesen el volt tűzve a kalap alá,hogy rövidebbnek tűnjön.
Sminkben itt sokkal merészebbek voltunk,óriási műszempillákat kaptam és fekete szemhéjfestéket.

-> A 3. sorozatról sajnos még nem kaptam képeket,pedig az egyik kedvencem volt. :( Nagyon feszes,fényes hatású farmert kaptam,egy "csík" felsőt,ami éppenhogy takart:P:D és egy fekete sapit.A hajam be volt hullámosítva és a sminkem nagyon-nagyon tetszett,ugyanis az a tipikus fekete füstös hatású volt. :) Remélem hamarosan ezt is le tudom majd közölni.:)

-> A 4. sorozat a fotózás legkényelmesebb része volt.:D Egyedül egy hosszabb szürke pulcsi volt rajtam,se önkínzó magassarkúk,se nadrásg,se semmi.A füstös smink után,újra elmentünk a természetesség irányába,maradt a szempillaspirál és egy kis pirosító,ezenkívűl meg a szám lealapozózása.Körübelül olyan 3 óra lehetett,mire elérkezdtünk ide,itt már teljesen feltudtam oldódni és abszolút nem izgultam,sőt...volt egy pont amikor elkezdtek egy picit hülyéskedni rám meg rám jött a röhögőgörcs!:D (Mint ahogy ez látszik, a 2. (pillanat) képen is.:D



->Ezután következett az 5.,ami BRUTÁLIS volt:D Egy rövid forró naci volt rajtam,egy szürke ujjatlan felső és az egyetlen saját darabom,a bőrdzsekim+az elmaradhatatlan kínzós magas sarkú.:) (Megtetszett a stylistnak:D) A hajam ÓRIÁSIRA fel volt tupírozva,itt a képen egész konszolidáltnak néz ki.:D A sminkem is nagyon feltűnő volt,tussal ki volt húzva és tűzpiros rúzst használtunk.Itt nem a vászon előtt álltam,hanem (az egyébként kék) fal előtt,ami szerintem nagyon mutatós volt,ha minden jól megy majd színesben is eljut hozzám és berakom nektek.:)
Rock chick feeling...:) ->Szép lassan elérkeztünk a 6. és egyben utolsó részéhez is a fotózásnak,ahol ahogy látszik egy egyberészes ruhában voltam,magassarkúban,a hajam meg fel volt tűzve.Smink az hasoníltott az előzhöz,kicsit tompítottunk rajta,hogy azért mégse piros rúzzsal feszítsek,az "elegáns" öltözékben.

Úgy 17 óra körül befejeztük a munkát,nagyon-nagyon jó "buli" volt és tényleg nagyon kedves volt mindenki,folyton lesték,hogy éhes vagyok-e(egész nap nem ettem semmit,mert izgultam..xD),vagy szomjas,fázom-e stb...Nagyon durva dolog,hogy egy csomó ember azt lesi,hogy neked a legjobb legyen,érted dolgoznak stb. :)
Ha alkalmatok nyílik egy fotózásra,ne hagyjátok ki,nagyon nagy élmény és legalább lesz,mit mutatni,majd az unokáknak!:D




Ezzel az utolsó képpel be is fejezném mára az írást,ha bárkinek bármi kérdése lenne akkor nyugodtan felteheti,válaszolok rá.:)

Ezenkívűl...Mint látható új designe van,amint,mint mindig,most is ASHLEYNEK KÖSZÖNHETEK,szerintem magáért beszél az oldal!:) És hálám üldözi:) <3

Még annyi,-tényleg utoljára-hogy a következő bejegyzésben a TI kérdéseitek lesznek a középpontban,ugyanis szép számmal jöttek már levelek,cseten is jó sokat kérdeztetek,ezért itt fogok,MINENKINEK,MINDENRE,VÁLASZOLNI.ha valamit szeretnétek megtudni akkor nyugodtan írjatok ide vagy akár emailt is a : patrissza@citromail.hu-s email címre.
Hamarosan jelentkezem...

Xoxo: Patri

2009. augusztus 26., szerda

Good News!

Szia-szia mindenki!:)

Nooos,mint már a chatben is írtam,votlam egy castingon a VISAGE modell managmentnél.
Ahol VÉGRE egy csaj castingolt:D Nagyon kedves volt,első körben gyors bemutatkozás,a szokásos adatlap kitöltése és a fotózás.Csinált pár teszt fotót abban a ruhában amiben mentem (fekete top,feszes nadrág,természetesen magas sarkú.. és ékszernek csak fülbevaló.De a tippekről a castingokra,lejjebb olvashatsz:) ) és pár fürdőruhás képet. Ezután megnézték a járásom és körübelül 15-20 percig beszélgettünk,hogy mik is a terveim és nekik mik lennének a jövőre nézve.
Ezután elköszöntünk és azt mondta,hogy 2 hét múlva értesítenek.
Ezutáááán érkezett a hívás, 12 napra rá,hogy szeretnének VISSZAHÍVNI egy újabb találkozóra!
Úgyhogy Szeptember 2.-án ott a helyem!:) Aznapra is drukkoljatok majd légyszi,mert eddig bejött:D

Ezenkívűl szeretném megköszönni a sok-sok emailt,amit a névnapomra küldtetek,iszonyúan jól esett,hogy ennyien írtatok!
Nagyon kevés nap van már a nyárból és lassan újból vár minket az iskolapad:( Túl gyorsan megy az idő...:D De ezt a pár napot élvezzétek még ki,bulizzatok(Ajánlom a 29.-én tartandó OSG-t mindenkinek:D),pihengessetek aztán hajrá:)
Én kezdek készülődni a szeptember 5.-i angol nyelvvizsgámra,szóval már azért is izgulok rendesen..:D Lesz program..:)

Pusssssssz: Patri